2013. október 27., vasárnap

3. rész

Amiért ez ilyen rövid rész lett, azért majd a következő extra hosszú lesz! :)
Véleményeket írjatok!!!<3

*Liza szemszöge*









Természetesen egy idő után elaludtam. Azt fogalmam sincs, hogy mikor, mert ez az időzóna teljesen kikészít. Nem csak emgem, hanem a többieket is. Amikor felébredtünk mind a négyen:
-Úristen ezt nézzd!-kiáltotta Amy.(Időközben újre helyet cseréltünk.)
Gyorsan odahajoltam és ott volt a Balaton. Ugye Amy még nem látta a Balatont.
-Júj! Imádom nézni a Balatont. Egyszer éjszakára értem ide és az egész Balaton ki volt világítva. Úgy imádom!-mondtam és félig felálltam és odahajoltam.
-Hallod Liza, nem azt mondtam, hogy nem tetszik a látvány, de miért van a segged a képemben?-kérdezte Mark viccesen.
-Te állat! Miért szóltál neki?-nevetett Tom.
-Legalább élveznétek!-mondta Amy én pedig visszaültem.
-Naa!-mondták a fiúk.:D Kb. 4 perc múlva már le is szálltunk. Szépen lassan megtaláltuk a csomagjainkat. Taxiba szálltunk megmondtam a címet. Amíg itt leszünk Magyarországon, addig a nagymamánál fogunk lakni.<3 Ica mama kint várt a kapuban.
-Szia Mama!-öleltem meg.-Úgy hiányoztál!
-Te is nekem kincsem.-simogatta meg a fejemet.
-Csókolom!-mondták a többiek. 
-Jaj tényleg. Ő itt Amy, Mark és Tom.-mutattam be a többieket. 
Mama kifizette a taxit bevittük a csomagokat. 
-Megtudná mondani, hogy hány óra van?-kérdezte Amy.
-Délután hat óra múlott.
-Úristen, pedig hulla fáradt vagyok.-mondta Tom mi közben ásított.
-Azért, mert Los Angelesben most körübelül hajnali 3 óra van. -válaszolt mama, de gyorsan témát váltott.-Szóval gyerekek, fent van két szoba. Mindkét szobában van egy franciaágy. Liza szobájába terveztem a Lizát és Amyt a másik szobába a fiúkat.-magyarázott mama-Nem vagytok éhesek?-főztem egy igazi magyar gulyás levest.
-Nyami! Gulash!-mondtuk boldogan és odaültünk az ebédlő asztalhoz.
-Akkor az.-legyintett mama, miközben mosolygott és elkezdte merni a levest a tányérba. Olyan jó volt nézni. Már úgy hiányzott. Olyan, mint ha ő lenne az igazi anyám. Mondjuk pont "anya" az akiről annyi mindent tudok...
*Amy szemszöge*











-Erre mondtátok,hogy olyan finom?-néztem a tányéromban lévő piros löttyre és a benne úszkáló zöldségekre, húsokra.
-Igen. Kóstold meg nagyon finom!-mondta Liza. És a kanalammal belemerítettem a levesembe. A többiek nézték az arcomat, hogy mit szólok hozzá. Belenyaltam a kanalamon lévő levesbe. Nem olyan volt, mint az amerikai kukorica leves, hanem jobb.
-Úú bazd! Már most imádom!-szóltam és tovább ettem a levesemet.
-Na, mi mondtuk.-mosolygott Tom. Megettük a levesünket, megköszöntük és felmentünk aludni. Liza szobája egy átlagos zöld szoba, ami elég jól néz ki. Egyszerű, de mégis modern. Reggel a magyar idő szerint reggel 6:30-kor keltünk. Liza nagymamája már fent volt és azt mondta, hogy maradjunk még pihenni a szobába és tévézzünk. Hát így tettünk. Nézztünk valami "éjjel-nappal" ismétlését, meg az úgy nevezett "Kölyök klubbot". (Liza mondta, hogy ez a neve, bár arról a budapestes műsorról még ő sem hallott.) A kölyök klubban, pedig rajzfilmek voltak, köztük SponyaBob. :) Nagyon tetszett SpongyBob magyar hangja. Angolul nem olyan vicces, mit magyarul.
-Szeretnék egy olyan pasit, aki Patrick eszű, hogy okosabb legyek nála és a teste olyan, mint Languszta Larrynek..-mondta Liza.
-Ne álmodozz Liz. Amúgy miért baj, ha egy srác okos?
-Mert amikor randim volt Tom barátjával, aki tovább tanult és osztályelső. Tudod fekete hajú, kigyúrt...
-Ja, igen már tudom.-mondtam.
-Na, az kb. olyan kérdéseket tett fel, mint az apám. "Hol szeretnél tovább tanulni?" "Napi hány órát tanulsz?" "Kedvenc tantárgyad?" "Átlagod?". Azt hittem az alkata alapján, hogy valami szuper jófej, erre egy stréber, aki szeret gyúrni.
-Hát, két srácot ismerek, aki jófej és nem néznek ki sz.rul. Markot és Tomot.-nevettem fel.-Csak talán Mark nem olyan szeleburdi, mint te. Tomnál viszont ezer százalék, hogy okosabb vagy.-gondolkodtam el.
-Àhh, de mostanában úgy érzem, hogy Mark elkezdett tőlem távolodni. Olyan fura lett...Júúj lehet, hogy szerelmes?-nézett rám mosolyogva Liza.
-Na, az már biztos...-mormoltam alig hallhatóan.
-Mi?-kérdezett visza.
-Semmi.-legyintettem-Na én felöltözöm, megmosakodom ilyenek.
-Jó, én is.-állt fel és berohant a fürdőbe.
-Hé, én mondtam először, hogy megmosakodok!-zörgettem a fürdőszoba ajtót.
-Szivola!-hallottam a választ és megengette a vizet. Kb. 3 perc múlva ki jött a fürdőből és én mentem be.
*Liza szemszöge*


Felvettem egy egyszerű, fekete, pántnélküli felsőt és azon gondolkodtam (egy bugyiban), hogy mit kéne alulra felvennem, mikor benyitott Mark.
-Hé!-tettem magam elé a "nagyon sokat takaró" farmer shortot.
-Bocsi!-csukta vissza az ajtót, de utána rögtön ki nyitotta újra.-Olyan, mintha bikini alsóban lennél...-legyintett és leült az ágyra.
-Oh hát kössz...-mondtam grimaszolva, de végül is legyen jó napja...;)-Jó maradj! Viszont akkor segíts! Melyiket...?
-A világosabbat.-válaszolt még mielőtt végig mondhattam volna a kérdésemet. Hát igen már ennyire ismerjük egymást.:) Gyorsan felvettem a világos farmer shortomat és odaültem Mark mellé, aki akkor már lefeküdt az ágyra és a plafont nézte.
-Mi a baj?-néztem le rá.
-Hogy érted?
-Hát mi Amyvel arra gondoltunk, hogy lehet, hogy tetszik neked valaki.
-Jól gondoltátok...-mondta és felült.
-Tom ismeri?
-Igen.
-Én?
-Te a legjobban.-mosolygott Mark rám ès akkor rájöttem...

2013. október 9., szerda

2. rész

*A repülőn*
*Amy szemszöge*













A taxiból kivettük a csomagokat és beléptünk a repülőtérre. Hihetetlen sokan voltak. Mivel én Los Angelesbe születtem, így repülőn még nem ültem, ezáltal repülőtéren sem voltam. Voltak franciák, japánok, spanyolok... Igaz, nyár van és ilyenkor sokan jönnek L.A.-be, de ennyi ember? Csomó jó pasi is volt, akiket már észrevettem...csak azok mind jó csajokkal voltak.
Kb. 3-3,5 órát voltunk a repülőtéren utána már a repülőre is ülhettünk. Vagyis most. :) Én ülök az ablaknál, mellettem Liza, a szélén Mark. A mi sorunkban, Mark mellet ül Tom. Vagyis a másik oszlopban. Egy idős férfi és egy 23 év körüli festett hajú szőke nő mellett ül. Azon látszik, hogy festett, hogy nem olyan mint Lizájé, az ő haján látszik, hogy igazi. Ez inkább sárga volt. :DD A lényeg az, hogy Mark és Tom élvezte az európai légiutaskísérő hölgy közelségét.
-Basszus tesó, neked sokkal jobb! Egy szexi csajszi mellet ülsz.-mondta Mark magyarul (,hogy ne értse senki) a bátyjának.
-Te meg két csaj mellet ülsz!-válaszolt szintén magyarul Tom.
-Akik a legjobb barátnőim. És most biztos azt hiszik a dögös csajok, hogy az egyik a barátnőm.
-Héé!-fordultunk Lizaval, Mark felé.-Mi nem vagyunk dögösek?-kérdeztem Marktól, szerintem jogosan. :D
-Öö...nem csak...
-Fogadjunk, hogy azt a két helyes srác elhív minket randizni a repülő út végére.-mutatott Liza a két fiúra akik Tom előtt ültek. Vagyis a másik oszlopban, velünk rézsútosan. Aztán Liza felállt, megragadta a karomat és maga után húzott. Szerencsére a két srác mellet üres volt a hely, így oda ültünk. Picit szűkösen, de elfértünk ketten a nagy székben.:)

*Tom szemszöge*











-Hallod Mark,-ültem oda az öcsémhez, mivel a lányok elültek onnan-te egy balfék vagy.-veregettem meg a vállát.
-Bezzeg tegnap előtt este, mikor az a csaj ott hagyott...-nevetett fel.
-Hagyjuk a témát. Jó? Így is elég szívás volt nekem az az este. Inkább meséljünk másról. Monjuk arról, hogy Lizat elküldted pasizni.
-Jó, hát ő indult be ennyire a fiúkra.-védekezett Mark.-De legalább sok csajt összeszedünk a Szigeten.
-Az biztos!-pacsiztam vele össze.-De, ha ennyire mész ezzel a csajjal, akkor ez max csak barátság extrával.-mondtam végszóként és a fülembe tettem a fülesemet.

*Mark szemszöge*
Én is elkezdtem zenét hallgatni és elgondolkodtam:
Tomnak igaza van. Ebből csak barátság extrával lesz, ha nem teszek valamit. De, ha mégis teszek valamit és mégse úgy mennek a dolgok, akkor vége lesz egy nagyon hosszú és nagy nagyon erős barátságnak. Van ez a mondás is, hogy barátságból lehet szerelem, de szerelemből barátság soha. És olyan sz.r érzés, hogy amikor nagyon be van piálva, akkor simán lesmárol a bulikban, utána meg nem is emlékszik semmire. Szóval, ha lesz valaha "első csókunk" :D,(szerintem rohadt vicces ez a szó, de nem tudom, hogy miért) akkor Liza tényleg azt fogja hinni, hogy ez az első csókunk.:D  Amióta ismerem Lizat, azóta tartom a világ legszebb lányának...A szőkés-fehér tincseit imádom. És a stílusát, meg magát a csajt.:D Áhh, de mindegy rohadt jól fogom érezni magamat. Sok csaj, sok program és mind a négyen ott leszünk. Gondolkodásomat Amy és Liza szakította félbe. Tom visszaült a helyére és a lányok is.
-Na, mizu pasi ügyben?-kérdeztem tőlük.
-Hú, képzeld L.A.-ben nyaraltak. Magyarok és egy testvérpár.-ujjongott Amy és Liza egymás szavába vágva.
-Mi is azok vagyunk.-löktem meg a vállát Amynek. Liza és Amy felnevetett, szintén Tom is.
-Jó, de az...más.-legyintett Liza.
-Miért más?-nevetett Tom.
-Mert... a barátaink vagytok.-nézett Tomra, Amy.
-És az mégis miben változtat a dolgon?-kérdeztem már én is nevetve, mert vicces volt, ahogy a lányok nem tudnak mit válaszolni a kérdéseinkre és szinte már pirosodott az arcuk is. :D
-Jaaj, hagyjatok már minket ezzel...Ők tetszenek nekünk és kész.-hajolt előrébb Liza, hogy kikerüljön Amy takarásából és mindenki jól láthassa.
-Jó, nyugodj már le! Látom veled már poénkodni se lehet...!-tettem a fülesemet idegesen a fülembe, de nem kapcsoltam be még a zenét.
-Úristen! Most ilyen durva dolgot mondtam?!?-nézett rám és lehajtotta a fejét, majd ő is bedugta a fülesét. Mindig ezt csinálja. Ha ideges, szomorú vagy zavarban van lehajtja a fejét és szőke tincsei leborulnak.
*Liza szemszöge*
Bekapcsoltam az iPodomat. Természetesen Punnany Massif-ot hallgattam.:)♥  Felnéztem és láttam azt, hogy Amy furán rám és Markra néz. Tom, pedig alszik alszik. :) Eltelt pár óra, de nem tudtam aludni. Játszottam a telómon, mind a 148 zenét már kétszer végig hallgattam...Amy alszik, Tom (még mindig) alszik, Mark, pedig fogalmam sincs, mert a másik oldalra fordulva ül a székén, a két srác alszik. Kb. még 9-8 óra van az útból. Elővettem a kis tükrömet és megigazítottam a hajamat és a sminkemet. Visszatettem a kézipoggyászomba a kis tükrötmet és a smink cuccomat, majd megláttam, hogy Mark mellettem mosolyog. Kivettem a fülesemet és Markra visszamosolyogtam.
-Miért szereted nézni mindig amikor sminkelem magam?-kérdeztem halkan, mert körülöttünk majdnem mindenki aludt.
-Mert vicces.-nevetett halkan Mark és elkezdett újra zenét hallgatni.




2013. október 1., kedd

1. rész

*Lizaéknál*
*Mark szemszöge*









-Sziasztok!-ölelt meg minket  Liza.-Gyertek be! Amy még nincs itt.-mondta. Olyan szép volt. Mint mindig... Gyönyörű.
-Jó napot!-köszöntünk egyszerre Liza apukájának és mostohaanyjának.
-Sziasztok fiúk!-jött le a lépcsőn Dina.-Mi újság?-flörtölt velem és Tomival, Dina.
-Hagyd már nyugton őket a nyávogásoddal!-húzott fel minket Liza, a szobájába.
-Júúúj! Már annyira várom!-ugrált Liza örömében, mikor felértünk a szobájába.
-Nyugi cica.-dőlt hátra Liza ágyán Tom.-Mi is.
-Jó, de annyira jó lesz Punnany koncert és Ska-P koncert...
-Mi?!-pattant fel Tom rögtön az ágyról.-Lesz Ska?
-Nyugi cica. Lesz.-mondtam, erre Liza felnevettet.
Liza! Itt van Amy!-szólt fel Liza apukája.

*Lizaéknál*
*Liza szemszöge*









-Hali skacok!-jött fel a lépcsőn Amy.-Gyertek, mert lassan itt a taxi.
-Rád vártunk idáig.-közöltem vele és lementünk a lépcsőn. Végig néztük a 3 perces mini sorozatot, a Beach's stupid teenagers-t :D, mind a négyen rajongunk érte.:) Egy 6 fős szörfös csapatról szól, akik 3 perc alatt nagyon sok mindent átélnek. :D
-Gyerekek! Itt a taxi!-mondta apa. Mi gyakorlatilag kirohantuk. Amyvel üvöltözve ugráltunk. A taxis a "kevés" csomagunkat berakta a csomagtartóba.
-Tom, Mark.-fordult a fiúk felé apa.-Légyszíves vigyázzatok, hogy a lányokhoz ismeretlen fiú, alváskor ne kerüljön. 
-Meglesz.-mondta unottan Tom. Gondolom már legszívesebben a taxiban ült volna.
-Jaaj apa.-adtam egy puszit az arcára.
-Szívem! Gyere! Most fogom csinálni a terhességi tesztet.-nyávogta a bejárati ajtóból Emma.
-Milyen tesztet?-kérdeztem.
-Semmit kicsim. Nem érdekes.-simogatta meg a karomat apa.-Mindjárt megyek.-mondta Emmának és mégegyszer felém fordult.-Mamának fogadjatok szót! Ha bármi van hívjátok!
-Rendben!-mondtuk boci szemekkel és végre beszálltunk a taxiba. Apa integetett nekünk és bement a házba. Elől Tom ült, Amy középen, Mark és én a szélén. Végig néztem magunkon. Izgatottak voltunk és boldogok. Hivatalisan kijelenthetjük, hogy MEGYÜNK A SZIGETRE!


4 komment és jön az új rész!:)

Bevezető

*Markéknál. Mark szerepében*
*8.30*
Magna Cum Laudetól a Pálinka dal ébresztett. És ha jól hallom a másik szobából Tomot is. 
-Anyaaa!-üvöltöttük egyszere Tommal.
-Jó, jó. Mit kértek reggelire?-kérdezte anya fáradtan.
-Én meleg szendvicset.-üvöltöttem az ágyamból.
-Én Hot Dogot.-üvöltötte Tom szintèn az ágyából.
-Szuper! Én tükör tojást és bacont, szóval azt fogunk enni.-mondta anya, erre mindketten felnevettünk és felkeltünk. Megmosakodtam, felöltöztem és leküszködtem az emeletről a cucomat. Tom már ott reggelizett anyával. Én is megreggeliztem. 
-Mindent összepakoltatok?-kérdezett minket anya.
-Yeah!-mondta büfögve Tom.
-Szuper. Köszi a választ.-nevetett. Már hozzá van szokva...:D
-Na, nyomás Lizához.-ölelt meg minket. 8.45-re odaértünk.


*Lizáéknál reggel. Liza személyében*
*8:30*
-Áááá!-futottam le a lépcsőn és apa nyakába ugrottam, miközben készítette a reggelit. Jellemző...apa csínálja a reggelit, amíg Emma Tv-t néz.  Bah...
-Köszi Liza, hogy felébresztettél.-szólt le a gallériáról Dina, avagy Miss Princess.
-Kussoljál már!
-Hogy beszélsz a lányommal?-nyávogta Emma.
-Nyugi lányok.-csitított minket apa.-Menj vissza aludni szépen Dina. Na és te?-simogatta meg a vállamat apa.-Izgulsz?
-Igen. És köszönöm, hogy elengedtél.-öleltem meg.
-Nagyon szívesen. Bepakoltál már?
-Már tegnap.
-Na, akkor öltözz, mert mindjárt itt vannak Amyék és a taxi is.-gyakorlatilag fénysebességgel mentem fel. Levettem a hálóingemet, megmosakodtam, kisminkeltem magam és felöltöztem:
Supetmanas poló, farmer short, I love my haters sapka, fekete körömlakk, Punnany Massif-os napszemcsi<3 , fekete angyalszárnyas fülbevaló és szegecses gyűrű. 9-re megérkezet Amy, Mark és Tom.

*Amyéknél. Amy személyében*
*8.30*
-Ébresztő álomszuszék. Hasadra süt a nap.-húzta el a függönyt apa. Kinyitottam a szememet, de még hunyorogtam. Anya alakját viszont láttam egy tálcával a kezében.
-Júj! Mit kapok?-kérdeztem boldogan?
-Magne B6 tablettákat, mert az serkenti az agyat. Teát, és nutellás gofrit, mert a csokoládé segít a Magne B6 hatásában.
-Öhm..Az szuper.-bológattam. Ilyenkor végig gondolom, hogy szörnyű dolog egy egyetemi tanár és egy professzor lányának születni. 
-Mi a baj húgi?-ült le az ágyam szélére Mike a bátyjám.
-Áhh...csak a muter meg a fater kikészít.-erre felnevettett, elvette a másik gofritvés kiment. Megettem(a bogyót is) a kajámat, megmosakodtam, kisminkeltem magamat és felöltöztem:

Lementem, de már csak a tesóktól tudtam elbucsúzni, mert muterék elmentek dolgozni... Olyan 8.50 lehetet amikor Lizáékhoz értem.

Tom reggelét, azért nem írtam le, mert az majdnem ugyanaz, mint Marké.:)